Üdvözlöm!!

Egy 2006-os Skoda Fábia I. 1,4 16 V motorú autómon, a belső központi zár nem működik. Cseréltem a bal első ajtóban ez miatt vezérlő egységet( a két hátsó ablakemelő, a hátsó ablakemelő zár, első ablakemelők, valamint a belső központi zár kapcsolók vannak rajta ). Ezek után sem működik a kapcsoló rész.
A bal első ajtónyitásra az világítás bekapcsolva maradás jelző hang szól,gondolom az ajtónyitó érzékelő így akkor működik.
2015-ben a bal első ajtóban cserélni kellett a központi zárat, nem tudtam zárni sem nyitni, de utána még működött minden, mivel a szerelő előttem megmutatta.

Kérdésem lenne, hogy esetleg valami tanács,vagy megoldás ??

Előre is köszönöm!!

Tisztelt Érdeklődő!

A panelon lévő záró gomb a központi zár elektronikájához csatlakozik, azt vezérli. Mivel a panelt már cserélte egy feltételezhetően jó panelre, így az elektronikára vagy a hozzá vezető kábelre gyanakodnék.

Az elektronika nem szokott elromlani, nem jellemző, de a balelső ajtó átvezetőjében a kábelek törése jellemző hiba. Meg kell mérni, hogy a kapcsoló jele kijön-e a panelből, majd az ajtóátvezető belső csatlakozásánál ellenőrizni, hogy eljut-e odáig. Úgy gondolom nem. Ki kell pattintani az átvezető gumit és megkeresni a szakadt vezetéket és kiváltani egy darabon. Nem elég összeforrasztani, mert a forrasztás kemény kötés és nagyon hamar ismét eltörik az ajtó nyitogatása miatt. Az ajtó belső felétől a karosszériáig tartó részen egy új vezetékkel kell kiváltani úgy, hogy az ajtónyitáskor a toldás ne mozogjon. Érdemes ellenőrizni a többi vezetéket is és aminek repedt a szigetelése azt szintén cserélni, mert hamarosan az is bajt okoz. Ez a művelet nagyon rossz munka, nagyon kevés a hely, alig lehet hozzáférni, rutin nélkül ne álljon neki, érdemesebb szakembert keresni a javításhoz.

Ha nem az ajtóátvezetőben van a hiba, akkor a központi zár elektronikájánál közvetlenül a csatlakozón kell mérni, hogy a kapcsoló jele oda jut-e. Ha igen, akkor sajnos az elektronika a hibás, ha nem, akkor valahol szakadt a vezeték.

Üdvözlettel, Kütyüdoki – www.duett.hu